Ács Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
 
1%

1%

 
Menü
Ács Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Dokumentumok
Házirend
 

Házirend

Ács Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény


HÁZIRENDJE


    Iskolánk célja a művészetek megismertetése, megszerettetése és a jövő művész utánpótlásának felkészítése a középfokú tanulmányokra. A házirend e célok megvalósítását segíti azzal, hogy az iskola életét szabályozza az iskolába való beiratkozástól az abból való távozásig.

    A házirend megsértése fegyelmi eljárást von maga után.

Az iskola munkarendje

1.A tanítási órák 11-20 óra között órarend szerint történnek.

2. A tanuló a tanítási óra megkezdése előtt 5 perccel érkezik, csendben fegyelmezetten várakozik az adott telephely  tanterme előtt.

3. Az iskola az egyes rendezvények, beszámolók és egyéb események rendjét az adott telephely hirdető tábláján vagy szórólapon közli.

4. Iskolai hangversenyeken és beszámolókon ünneplő viselet kötelező.

A tanulók jogai


1. Tehetségének felismerése érdekében minden gyermeknek joga, hogy alapfokú művészetoktatásban vegyen részt.

2. Nevelési- oktatási intézményben biztonságos és egészséges környezetben neveljék és oktassák.

3. A tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben egyaránt.

4. A nevelési-oktatási intézményben, családja anyagi helyzetétől függően térítési díj kedvezményben részesülhet.

5. Vallási, világnézeti, vagy más meggyőződését, nemzeti, vagy etnikai önazonosságát tiszteletben tartsák.

6. A tanuló joga, hogy véleményt nyilvánítson minden őt érintő kérdésben, továbbá tájékoztatást kapjon a személyét és tanulmányait érintő dolgokról.

7. Az csoportnaplóba kerülő jegyeiről, őt érintő bejegyzésekről a szaktárgyi órán a tanártól folyamatosan értesül.

8. Kiemelkedő tanulmányi munkájáért, szorgalmáért jutalomban részesülhet. A jutalmak formái:
- Szaktanári dicséret írásban,
- Igazgatói dicséret írásban
- Oklevél,
- Jutalomkönyv, vagy más tárgyi ajándék.

A tanulók kötelességei


1. Pontos időben és felkészülten vegyen részt az órákon.

2. Rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással, képességeinek megfelelően tegyen eleget tanulmányi kötelezettségeinek.

3. Tartsa meg az iskola telephelyeinek rendjét.

4. Óvja saját és társai testi épségét, egészségét, sajátítsa el és alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket, továbbá haladéktalanul jelentse az iskola bármely tanárának, ha rendellenességet, vagy balesetet észlel.

5. Az iskola vezetői, tanárai, alkalmazottai, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.

6. Őrizze meg, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelje, az oktatás során használt eszközöket, óvja az iskola felszerelését.

7. A zenei tájékoztató füzetét hivatalos iratnak megfelelően kezelje, az órákra magával vigye és a bejegyzéseket írassa alá szüleivel.

8. Tisztán, rendes ruházatban, ápoltan jelenjen meg az iskolában.

9. Az iskolában minden tanuló számára tilos a dohányzás, a szeszes ital és a kábító hatású szerek használata.

10. A kölcsön hangszerek elvesztése, illetve a tanulók által történt megrongálásának költségei a szülőt terhelik. Károkozás esetén az igazgató a tanuló szülőjét haladéktalanul tájékoztatja. Egyidejűleg felszólítja az okozott kár megtérítésére. Eredménytelen felszólítás esetén az igazgató pert indíthat a szülő ellen.

11. Nagyobb összegű pénzt, ékszert, értéktárgyat, mobiltelefont mindenki csak saját felelősségére hozhat az iskola telephelyére. Órán a tanuló a mobiltelefont csak kikapcsolt állapotban tarthatja magánál. Értéktárgyak elvesztéséért felelősséget nem vállalunk.

12. A házirend megsértése esetén a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott intézkedésekre kerülhet sor, ezek a következők:
- Szóbeli figyelmeztetés,
- Írásbeli figyelmeztetés,
- Írásbeli intés,
- Igazgatói intés,
- Megrovás
- Eltiltás a tanév folytatásától,
- Kizárás az iskolából.

A szülők jogai


1. A szülők joga megismerni az iskola Pedagógiai Programját, Házirendjét és tájékoztatást kapjanak minden őket érintő kérdéstől.

2. Gyermekük tanulmányi előmeneteléről rendszeres tájékoztatást kapjanak.

A szülők kötelessége

1. Tegyenek meg minden tőlük elvárhatót gyermekük fejlődéséért.

2. Rendszeres kapcsolatot tartsanak a gyermekükkel foglalkozó pedagógusokkal.

3. A félévre esedékes térítési díjat beiratkozáskor, ha két részletben fizetik, akkor legkésőbb október 31-ig, illetve január 31-ig fizessék be. Ha a térítési díjat egy összegben fizetik be a két félévre, akkor október 31-ig fizessék be. Ezzel kapcsolatos kérelmet nyújthat be a szülő az intézmény igazgatójának címezve, mely indoklást is tartalmazzon.

4. A térítési díj alóli mentesség csak jegyző által kiadott igazolás esetén lehetséges.

5. A térítési díj mértéke a következő:
zene: 6000Ft / félév
képzőművészet: 2000Ft  / félév
táncművészet: 3000Ft / év



 
A pedagógusok jogai és kötelességei


1. Személyét, mint a pedagógusközösség tagját megbecsüljék, emberi méltóságát, személyi jogait tiszteletben tartsák, nevelői, oktatási tevékenységét értékeljék, elismerjék.

2. Pedagógiai program alapján az ismereteket, a tananyagot, a tanítás módszereit megválassza.

3. Irányítsa és értékelje a tanulók munkáját.

4. Minősítse a tanulók teljesítményét.

5. Hozzájusson a munkájához szükséges ismeretekhez.

6. A nevelőtestület tagjaként részt vegyen az intézmény pedagógiai programjának tervezésében és értékelésében.

7. Szakmai ismereteit, tudását szervezett továbbképzésen való részvétel útján gyarapítsa, részt vegyen pedagógiai kísérletekben.

8. Gondoskodjon a tanuló személyiségének fejlődéséről.

9. A nevelő és oktató tevékenysége során figyelembe vegye a tanuló egyéni képességét, tehetségét, fejlődésének ütemét.

10. A szülőket és a tanulókat az őket érintő kérdésekről rendszeresen tájékoztassa.

11. A tanulók részére az etikus viselkedéshez szükséges ismereteket átadja.


  Acsád,2009. Szeptember 01.

Bakucz Szilvia sk.
mb. igazgató

Társoldalak
Alapító okirat
Pedagógiai program (2009)
Szülői nyilatkozat
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster